Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Az EU politikailag halott, válságok sora rohan az eszkaláció irányába. Többek között ezekről is szó esett Gerő András és G. Fodor Gábor vitájában.
A XXI. Század Intézet Kaktusz című műsorában G. Fodor Gábor politikai filozófus és Gerő András történészprofesszor beszélgetett. A műsor legújabb részben arról diskuráltak a vendégek, hogy miután a peremfeltételek drámaian megváltoztak a világpolitika színpadán, és válságok sora halad az eszkaláció irányába, a magyar kormány mozgástere is beszűkült. A vendégek egyetértettek abban, hogy különösen ebben a soha nem látott helyzetben a kormánynak vissza kell térni a politikai kormányzás alapjaihoz, ami egyébként az elmúlt tizenkét évet jellemezte.
Gerő András azzal kezdte a beszélgetést, hogy meglátása szerint a világban egyre eszkalálódnak a különböző konfliktusok és nem látja, hogy bármelyik aktor csökkenteni akarná a konfliktust.
az Egyesült Államok élén álló Joe Biden elnök nincs ítélőképességének teljes birtokában, a hadviselő felek közül Ukrajna bele akarja rángatni a Nyugatot a konfliktusba, míg az orosz elnök eltökélt abban, hogy felrúgja a második világháború után kialakult rendszert és megnöveli Oroszország területét – fogalmazott.
G. Fodor Gábor úgy csatlakozott rá a gondolatra, hogy a háború, a szankciópolitika és az energiaválság következtében drasztikusan megváltozott a kontextus, ez pedig új kihívásokat intéz a magyar kormány felé is, ami bizonyos kérdésekben akár a változtatást is indokolttá tehetné.
A történészprofesszor szerint Magyarország akkor tud stabilan megállni a lábán – még ha nem is tehet ezekről a konfliktusokról –, ha minél egységesebben tud reagálni és nem kell a belső viszályokból fakadó széttagoltsággal megküzdenie. Kiemelte, hogy az elmúlt tizenkét év nagy érdeme volt, hogy a kormányzat nem elvont racionalitások alapján hozott meg bizonyos döntéseket, hanem megnézte, hogy mi szolgálja az emberek érdekeit, és ez a politikai kormányzás lényege. Példaként említette, hogy noha a kormány elismeri a pedagógusok bérének és munkaterhelésének problémáját, ám ennek ellenére a politikai kormányzásra való hajlam kicsit megkopott.
hiszen egy ország így tud működőképes maradni, és ezért a tiltakozók megosztására lenne szükség. A jelenlegi tüntetések már elértek egy kritikus ponthoz, ami túlterjed a szakpolitikai kérdéskörön, és ezeket a belső gócpontokat pedig nem lenne szabad felnőni hagyni, mivel ezek gyengítik a stabilitást. Erre azért is szükség lenne, mivel az állampolgárok meghallgatásának értékét eddig is vallotta a Fidesz, többször is hajtott már végre korrekciót az emberek érdekében – hangsúlyozta.
A beszélgetés második felében Gerő András felvetette a kormány kapcsán a korlátlanság, valamint az ellenzék tekintetében a felelőtlenség kérdésének problémáját is. Véleménye szerint a kormány bizonyos kérdésekben megoszthatná a felelősséget, amire példaként említette, hogy a munkavédelmi alap élére létre lehetne hozni egy tanácsadó testületet, ahova a feladatra vállalkozó, kompetens ellenzéki politikusokat lehetne kijelölni a válságkezelésre. Ez azzal járhatna együtt, hogy nem kormányzati, ám tanácsadói szinten a felelősséget is meg lehetne osztani.
G. Fodor Gábor szerint eljöhet az a pont, amikor felmerül, hogy kivel lehet megosztani a felelősséget, ám kiemelte, hogy
Elképzelhetőnek tartotta, hogy vannak olyan, az egész nemzetet érintő ügyek és programok, amelyekben az ellenzék – rendszerkonform módon – együtt tudna működni a kormánnyal. Ám azt is kiemelte, hogy a koronavírus-járvány során is lett volna lehetősége az ellenzéknek, hogy bizonyítsa kormányzóképességét, mégis a válságkezelést igyekeztek meggátolni minden eszközzel.
A történészprofesszor szerint a radikálisan ellenzéki Demokratikus Koalíción kívül – amely még kormány legitimitását is tagadja – lehetne gesztust gyakorolnia a hatalmon lévőknek. A politikai filozófus egyetértett, hogy el kell szigetelni Gyurcsány Ferencet – aki már eleve magát zárta karanténba az árnyékkormánnyal –, mivel abból nem lehet politikát építeni, hogy „minél rosszabb az országnak, annál jobb lesz nekem” – fogalmazott.
A beszélgetés végén abban is egyetértettek a vendégek, hogy az események gyors ütemű változása miatt újra kell gondolni a paradigmákat, és a háborús politika keretében újra kell írni a szabályokat, mivel a régi reflexek és rutinok nem lesznek elegendőek.
Nyitókép: Mandiner Archív